Mondjuk, a külső szemlélődők azt mondják: nem látom a fától az erdőt.

 

Én meg azt mondom: minden fát látok, van, amelyikre fel is másznék és megmetszeném, hogy tavasszal csodásabban virágozzon, de olyan, mintha nem akarnának gondoskodást. Lehet, hogy bennem is hiba van, de én nem az a kertész vagyok, aki beszalad a növények közé és kéretlenül vagdossa a száradt ágakat.

Én – talán a koromból vagy neveltetésemből adódóan – előbb lehetőséget adok, vagy jelzem, hogy jövök, ha szeretnétek.

De senki nem szeretné…

 

Azt hittem, hogy kb. egy hét alatt azért találok olyan hölgyet, vagy elhanyagolt asszonyt, aki örömmel venné, ha vágyait kielégítené egy intelligens férfi.

Felmentem egy-két oldalra, de jesszusom, mi van ott.

Rögtön bejelölt egy fiatal srác, brrrrrrrrrrrrrr.

 

Na, hát felém történő érdeklődésből ezután pipa, én meg elindultam vadászatra.

 

Először csak szolidan, mint a szűz lánnyal, nézelődöm, be-be jelölgetek. Aztán írok. …Írnék, mert rendszer nem enged, fizessek. Na, azt még nem, még egy bőrt…

 

Pár nappal később, amikor semmi, végignézem fél nap alatt, hogy mi a kínálat. Hát, elszomorító. Ott is tömegével a hivatásosok. Meg a fiatal lánykák, akik boldog-boldogtalan-nyal.

 

Normális nőből szinte alig. Aki meg normálisnak tűnik, annak rögtön a sok fiatal dákós képű hímállat elveszi a kedvét. Mint írja az egyik hölgy: több száz bejelölést és mitcsinálnék-veled levelet kapott.

Na, neki pl. hiába is írnék, el se jutnék – na nem az ágyáig – még a levelezésig sem.

 

Adjak fel hirdetést?

Hölgyeim! Elhanyagolt asszonyok! Kényeztetnélek benneteket, de ha kell és igénylitek, megadom azt, amit régóta nem. Ha kell, lazán kényeztetlek, ha kell, felraklak az asztalra! :)

Persze, nem mindenáron :)

 

 

Napok óta semmi. Még csak bújás sem. Hidegnek nem mondanám, de olyan, mint amikor a fürdővíz már 20 perce áll. Langyos, de te valami melegebbre, urambocsá forróbbra vágysz.

Hát én már nagyon vágyom a forró vízre.

 

Most este van, ki-ki nyugalomban – én mondjuk nem…

Felkeltem mellőle.

Ma is a szokásos: fáradt vagyok, egy puszi, aztán ennyi.

Tegnap még megértettem elfogadtam. Ma nagyon vártam haza, de megint a csalódás.

Úgy érzem: minden fontosabb, mint az összebújás.

Lehet, hogy én érzem rosszul, de a tények mégis engem igazolnak.

 

Jár az agyam, fel vagyok spannolva; ez nagyon nem jó így. Lépnem kéne. Na nem elhagyni, csak szeretőt, vagy egyszerűen egy olyan szexpartnert keresni, aki engem akar, a testemet, akinél érzem, hogy igen, gyere és dugj jól meg – elnézést a kifejezésért, de valami ilyesmire vágyom már.

 

Minap megjegyeztem, hogy utoljára csinálom azt, amit nem hiszem, hogy egy jóképű (nem én mondom, hanem párom barátnői) harmincegynéhány éves férfinak csinálnia kellene.

 

Szóval azt hiszem, ma éjszaka rámegyek a netre, aztán majd beszámolok, mire jutottam. Ez a mai álmatlanság – meg az elmúlt napok hányattatásai - talán bátorságot adnak arra, hogy rendbe rakjam „életem”, vagy életem egy részét.

 

Kicsit tartok attól, hogy hogyan is kell szexpartnert keresni, hiszen én nem örömlányt keresek, hanem olyan elhanyagolt harmincas, negyvenes hölgyet, aki hasonló bakancsan (mert ez már nem cipő…) jár!

Nézem a netet, de az az érzésem, hogy intelligens, szexre vágyó hölgyek nem nagyon mertnek felmenni, mert csak fizetős, vagy arra hajazó oldalakat találtam.

 

De kitartó leszek, próba szerencse.

Nem volt sok barátnőm, mindig is komoly kapcsolatra, szeretetre vágytam – talán ez is lehet az oka a problémámnak? A komoly, intelligens nők nem annyira szexőrültek?

De ez a megfogalmazás sem jó, mert nem akarok én szexőrültet. Arra vágyom, hogy kicsit lelkesebb legyen a szexben.

 

Emlékeimet leporolva sejlik fel, hogy tulajdonképpen soha nem találkoztam olyan lánnyal, aki például kimondottan szereti a mikrofonpróbát. Pedig én kívánnám, legalább időnként. Párjaim soha nem szerették ezt művelni. Pedig ettem, ittam én már mindent, hogy ne az legyen az indok, hogy töltöttpaprika-ízű vagy savanyú, vagy éppen édes.

 

Persze, filmekben lát ilyeneket az ember, meg barátoktól is ezt-azt hallok, de én ennyi idő alatt hogy a fenébe nem találkoztam ilyen lányokkal. Talán rossz helyen mozogtam. Nem járok dizsibe, nincs egyéjszakás kalandom - talán ott vannak ilyen kvalitású lányok.

Az egy más kérdés, hogy a filmekben ugyebár nem a középvezető vagy efféle hölgyek művelik felsőfokon eme 1-2-3 mikrofonpróba, most jó…

 

Arra jutottam, hogy bizonyos iq felett a hölgyek konzervatív szexet kedvelik.

 

Olykor jobban, olykor kevésbé.

Most éppen kevésbé, mert heti kétszer volt – nem is tudom, mi történt, hogy így alakult.

 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nem is tudom, heti hány alkalom a normális?!

Nálunk az átlag a heti egy. Brrrr. Nekem a heti három lenne jó.

Páromnak a heti egy is bőven elég. Valahogy nem igényli, el van ezzel is. Próbáltam már több mindent, de nem egy rákattanós, zúzzunk, törjön az ágy, essen a lámpa stílusú. De közben meg az sem vált be, ha lágy zenével és hangulatvilágítással erotikusak vagyunk, megadjuk a nőnek, ami kell. Na, e kettősség miatt besokkaltam.

 

Mi marad a szürke hétköznapokra? Jobb híján elintézem magamnak. Ettől meg szép lassan lelkileg tropára teszem magam. Harminc év felett ez jár nekem?

Vagy mi az, ami jár nekem? …Jár nekem a heti három? Nem, ez így nem működik, hiszen senkitől nem várhatom el, leginkább szeretett páromtól, hogy csak miattam adja oda magát. Továbbá, akkor az már nem is olyan.

Hanyattfekszik, gyere, csináljuk, mert látom rajtad…

És persze csináljuk, jobban mondva: csinálom. Nekem jó, ő meg azon van, hogy minél hamarabb elmenjek, aztán takaró nyakig és jóéjszakát.

 

Pedig szeretjük egymást, szerintem az átlagnál jobban, és nagyon összetartunk.

De a szex…

 

Párom nem tudja, miért olyan fontos nekem a szex, én meg nem tudom, neki miért nem? Szerintem teljesen normális emberi dolog, ugyanúgy, ahogy az evés, alvás, mosakodás vagy bármely más emberi cselekvés. Sőt: annál több, hiszen itt érzelmek, testi gyönyörökről, igényekről beszélünk.

 

Felmerült bennem, hogy nem működik a magad ura, ha szolgád nincs.

Fizetett szolgát, …na azt azért nem. Ott még nem tartunk. Majd kétszer ennyi idősen – esetleg. Azt gondolom, harmincas éveimben, talán mondhatom, hogy jóképű férfiként itt még nem tartok. De akkor meg mit kezdjek magammal?

Három napig még bírom, na jó, ha adott hét van páromnak, azt havonta még kibekkelem, de minden hetet már nem.

 

Menjek el szexmasszázsra? Az végül is masszázs, egy kis duplaélvezettel – ha jól tudom. De abban is már mindenki vállal mindent, honnan tudjam, hova vagy épen kihez érdemes menni. Soha nem voltam ilyenen, szerintem feszélyezve is lennék. Meg tartok attól, hogy mi van, ha nem szimpatikus, vagy egyszerűen nem az a szellemi szintű hölgy fogad, amire én vágyom. A fene se tudja…

 

Eldöntöttem: utoljára teszek a kedvemre. Volt már ilyen döntésem, de azt pár napnál tovább nem bírtam.

 

Most abban bízom, hogy leírva, naplózva jobban rákényszerülök, hogy tartsam a szavam. Mert egyébként szavatartó, őszinte ember vagyok. Ezért sem mertem máshogyan megoldani problémám. Pedig lett volna rá alkalom – ezt most visszasírom, sajnálom.

 

De még mindig nem rendeztem le magamban, hogy a csak szex és más semmi, az megcsalás e? Hiszen őt szeretem, nagyon is. Nem akarom megbántani. Minden másban csodálatos, gyönyörű, tünemény, értelmes, és még fokozhatnám. Nem teszem, mert rágondolva is izgalomba jövök, de úgy meg elaludni nem jó dolog.

 

Úgyhogy ahogy ígértem: utolsó.